Két dolog, amit ma tudtunk meg a Tesláról

2015.06.11. 16:25

Teslával kapcsolatos hírzuhatagba keveredtünk, özönlenek a hírek az autóipart egyensúlyából kibillenteni vágyó cég felől. Ezúttal nem kizárólag a nagyra törő tervek megvalósulásáról szólnak.

Elon Musk, a Tesla mindenhatója, egy részvényeseknek tartott gyűlésen sokadszorra ígérte meg, hogy most már tényleg megkezdődik a 2012-ben bemutatott sirályszárnyas Model X első példányainak kiszállítása. Egészen pontosan 2015 harmadik negyedévére tette a céldátumot, mindenkit megnyugtatva, hogy a jelentéktelen problémákat, amelyek miatt 2013 óta csúszik a gyártás kezdése, hamarosan megoldják a mérnökök. Ő maga is vezette a prototípusokat, és biztos benne, hogy 3-4 hónapon belül készen állnak a sorozatgyártásra.

A másik fontos téma az akkumulátorcserélő állomások jövője volt. Egyelőre egyetlen kísérleti állomás létezik, amelyen az akkumulátorok töltése helyett a kiürülőfélben lévő csomagot telire cserélik, viszont a tesztelésére meghívott ügyfelek érdeklődése annyira csekély volt, hogy az egész fejlesztés értelmetlennek tűnik. Legalábbis ez derül ki Musk konkrétumokat mellőző szavaiból. Szerinte egyébként annyira jól működnek a superchargernek nevezett gyorstöltők, hogy az akkucsere egyszerűen nem érdekli az embereket.

Aki hirtelen felindulásból előjegyzett egy Model X-et, netán abban a reményben, hogy néhány éven belül percek alatt akkukat cserélve kontinenseket szelhet át vele, csalódott lehet.