A BMW-nek nem kell a Z2

2015.06.14. 14:02

A BMW-nél már több mint tíz évvel ezelőtt is felmerült egy minden addiginál kisebb sportkocsi elkészítése. A különböző források által Z2-nek nevezett roadster ötlete aztán az elmúlt években is többször felvetődött, és arról volt szó, hogy 2016-ban már be is mutathatják.

Mindez azonban kútba esett, a bajor márka új vezetése ugyanis elvetette az ötletet. A hírek szerint a májusban hivatalba lépett elnök, Harald Krüger, valamint a kutatás-fejlesztési részleget vezető Klaus Fröhlich torpedózta meg a Z2-t, mivel úgy érezték, a sportkocsik piaca szűkül, sokan inkább a hobbiterepjárók felé fordulnak.

Egy másik elképzelés szerint a BMW gyártásba vinné a tavaly bemutatott Mini Superleggerát, amelynek a Z2-vel lényegében házon belül állítanának rivális. Ez is közrejátszhatott tehát a döntésben. Igaz, egyelőre a Superleggera sorsa is erősen kérdéses, hivatalos döntés még nem született a sorozatgyártású modell elkészítéséről.

Bár a modell tervének elkaszálása miatt már azt sem fogjuk megtudni, pontosan milyen technikát rejtett volna az aprócska kaszni, de az előzetes híresztelések 1,5-ös háromhengeres, vagy kétliteres négyhengeres benzinesről szóltak. Sőt, egy erősebb, 300 lóerő körüli – akár M-es – kivitelről is pletykáltak.