Így parkol távirányítással a 7-es BMW

2015.06.14. 11:59

A BMW a napokban mutatta be luxuslimuzinja, a 7-es sorozat legújabb generációját. Ezzel persze meg is próbálják túllicitálni a Mercedes S osztályt, ami nyilván nem könnyű feladat, a csillagos márkánál nagyon keményen odatették magukat.

A bajorok ezért most hirtelen mindent beleraktak a 7-esbe, amit csak lehetett. Azt, hogy a felszereltség listája egyáltalán nem rövid, jól mutatja, hogy nyolcperces videóban mutatják meg ezeket az újdonságokat. A gyártó szerint az egyik ilyen említésre méltó részlet a távirányítású parkolás. Itt lényegében előre- és hátramenetről van szó, de a szenzoroknak köszönhetően kormányzással is korrigál az autó, ha arra van szükség. Persze nem ez az extra fogja megváltani az emberiséget, de hasznos lehet, ha olyan szűk helyre kellene beállnunk, ahol keserves lenne a kiszállás.

A videóban nemcsak ez az egy szolgáltatás kapott helyet. A 7-es BMW-vel ugyanis már hangvezérléssel is kommunikálhatnak a benne ülők, sőt számos funkciót a kezelőszervek vagy az érintőképernyő megérintése nélkül, gesztusokkal is elérhetünk. A munkát és a kikapcsolódást táblagép segíti a hátul ülők számára, akik ezzel akár az ülés masszírozó funkcióit is elérhetik.

Míg az előző 7-es felszereltsége luxusautós szinten már kissé elavultnak számított, addig az új modell már felkavarhatja az erőviszonyokat. A német prémiumgyártók csatájában ismét komoly riválist kapott tehát a Mercedes ebben a szegmensben is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.