Jövőre a Ford is beszáll a Le Mans-i versenybe

2015.06.15. 12:32

Ma már legenda, hogy a Ford hogyan és miért készített Le Mans-i versenyautót bő ötven éve. Akkor Enzo Ferrari mondott nemet a Ford vezetőinek, akik megfogadták, ott vágnak vissza, ahol a legjobban fáj. Most mások az okok, de a végeredmény ugyanaz: a Ford első győzelmének ötvenedik évfordulóján ismét gyári sportkocsival száll be a versenybe.

A Ford GT ugyan utcai sportkocsinak készül, de készül belőle egy gyári versenyváltozat is, amellyel 2016-ban már a Corvette-ek, Ferrarik és Aston Martinok legyőzése lesz a cél. Igaz ugyan, hogy ezzel az autóval az abszolút győzelem helyett csak kategória-elsőségre törekedhetnek, de az is szép megemlékezés lenne az 1966-ös győzelem kerek évfordulóján. Az persze nem egészen egyértelmű, hogy mennyire lehet a GT-ből ütőképes versenytechnikát faragni, hisz elődeivel ellentétben nem nagy V8-as motor kerül bele, hanem 3,5 literes, ikerturbós hathengeres, de ahogy a képeken is látszik, már van elképzelésük arra nézve, hogy milyen is lesz a versenyváltozat.

A legnagyobb eltérés az autó külsejében – persze a festésen túl – a megnyujtott farrrész és a végén trónoló magas és széles hátsó légterelő, de másutt is módosítottak a GT aerodinamikáján. A terveken persze még igazítani kell a tesztek eredményeinek megfelelően, de az összhatás aligha változik a jövő évi rajtig. A tervek szerint a Ford sportkocsjával jövőre két versenysorozatban is találkozhatunk majd, az FIA sportkocsi-világbajnokságán és az amerikai TUDOR egyesített sportkocsi-bajnokságban. A cél az, hogy minél hamarabb elérjék azt a tempót és megbízhatóságot, ami ahhoz kell, hogy Le Mans-ban a 24. óra végéig talpon és versenyben maradjanak az autóik.