2015.06.20. 16:09

Míg az első szabadedzésen egy egészen biztató hatodik helyet csípett el Michelisz Norbert, a másodikon azonban már csak a tizenötödik időt autózta a magyar pilóta a Slovakiaringen. Ez utóbbi az egyébként igen sűrű mezőnyben bő két másodperces hátrányt jelentett a legjobban teljesítő citroënes Yvan Mullerrel szemben.

Forrás: zengomotorsport.hu
Forrás: zengomotorsport.hu

A mai időmérőn a ladások jó tempót mentek, ezzel bizonyítva, hogy a Moszkvában még meglepetésnek számító eredmények nem csupán a véletlennek köszönhetőek. A kvalifikáció első szakaszában Rob Huff és Nicky Catsburg is odaférkőzött a Vestával López és Ma C-Elysée-je mögé. Norbi hiába futott végül nyolc kört is, csak a 13. helyen zárt. A Hondák tempója nem az igazi: bár Tarquini bejött a kilencedik helyre, Monteiro azonban csak jóval Michelisz mögött, a 17. helyen végzett.

A második etapban egyértelműbb volt a Citroën fölénye. Muller lett a leggyorsabb, mögötte López és Loeb. A Ladák kevesebb mint egy tizedre csupán: Rob Huff és Nicky Catsburg továbbra is gyors. Mögöttük a chevys Valente, majd Ma Csing-Hua és Tom Chilton. Tarquini megint kilencedik, de ez itt már nem ért továbbjutást.

A Q3-ban végül megmaradt a francia márka előnye. Muller és López ráadásul be tudott férni 2:04 alá is, a francia klasszis 2:03.736-tal szerezte meg a pole pozíciót. A harmadik helyen Sebastien Loeb mindössze egy századot vert a ladás Huffra, az örödik hely pedig a holland Catsburgé. A mezőny egyetlen magyarjaként Michelisz mindkét holnapi futamot a 13. rajtkockából kezdheti meg.