Háromkerekű, villany hajtja, de nem gyerekjáték

2015.06.21. 07:00

A Morgan számára már nem ismeretlen a háromkerekűek világa. Three Wheeler nevű modelljük igazán durva, gépszerű élményt kínál a vállalkozó szelleműeknek. Hamarosan azonban bővül a kínálat, az EV3-at a goodwoodi Festival of Speeden mutatják be.

Erről a gépről túl sokat egyelőre nem tudni, az azonban biztos, hogy – amint azt a típusjelzés (EV – Electric Vehicle) is mutatja, villanyhajtású, háromkerekű gépről van szó. Bár a Three Wheeler sem számít igazán nehéznek a maga 525 kilójával, az EV3 azonban még könnyebb, mindössze 450 kilogrammos lesz. Villanymotorja nagyjából száz lóerőnek megfelelő teljesítmény leadására képes, egyetlen töltéssel pedig 240 kilométer körüli a hatótáv.

A Festival of Speed június 25-én kezdődik, és egészen 28-áig tart. Ekkor még csak egy prototípust láthatunk a Morgantől, az EV3 végleges verzióját későbbre várhatjuk. A tervek szerint 2016-ban azonban már a forgalmazás is megkezdődhet. A benzines V2-es Three Wheeler alapára 12 millió forintnak felel meg, az elektromos gép feltehetőleg ennél valamivel drágább lesz majd.