Mindent behúzott a Citroen

2015.06.21. 15:27

Már az időmérő edzés után látszott, hogy a Citroen fölénye a Slovakiaringen sem lett kisebb. Sőt, a korábbi fordulókon reménykeltő Lada előretörése most alábbhagyott, a Hondák pedig estek-keltek a pályán, így a C-Elysée nagyobb erőfeszítés nélkül hozta el az összes dobogós helyet a fordulóból.

A WTCC-ben az izgalmakat egy ideje már Lopez és Muller csapaton belüli csatája hozza. Yvan Muller ugyanis úgy fest, lassacskán visszatalál régi önmagához, és visszaoszt néhány pofont abból, amit argentin csapattársa az elmúlt másfél évben osztott neki. Így volt ez most a kvalifikáción, és az első futamon, ahol magabiztosan nyert. Michelisz számára ez volt a szezon legeredménytelenebb fordulója: a tizenharmadik helyről indult, majd pontot érő helyről esett ki: egy bal első defekttel a kavicságy fogta meg a célegyenes végén.

A fordított rajtrácsos második futam sem hozott sok izgalmat. Egyedül Tarquini volt jelentős mozgó akadály a mezőny elején a Citroeneknek néhány körig. A veterán hondás botladozása ahhoz elég volt, hogy a rajta elsőként átlépő Sebastien Loeb lépéselőnybe kerüljön csapattársaival szemben, és a tavalyi után újfent futamgyőztes legyen Szlovákiában. Lopez és Muller szoros csatával tudta le a versenytávot, sok feszültség szabadult el köztük, de végül helycsere nélkül hozták be a második, harmadik helyen – ezúttal Lopez végzett előrébb. Erre a futamra Michelisznek is jutott pont, aki úgy lett nyolcadik, hogy egy feszült pillanatban csapattársa, Tiago Monteiro küldte meg hátulról a Civicet.

A bajnokság következő futamát jövő hétvégén, a Circuit Paul Ricardon rendezik.