Creta: lesz ebből újabb Hyunadai sláger?

2015.06.30. 06:15

Már többször is megszellőztették, hogy érkezik a Creta, amelyet a Hyundai globális modellnek szán. A típussal a koreai gyártó a kis szabadidő-autók piacára próbál bejutni, amely világszerte egyre nagyobb eladásokat produkál.

Bár a Hyundai az utóbbi években mintha igyekezett volna karakteresebb autókat készíteni, a Cretán ebből nem sok látszik. Legikább a márka többi modelljéről már ismert stílusjegyekből építkeztek a tervezők, új ötletet nemigen látni a formán, van benne egy kevés a Tucsonból, egy kevés talán a Kia Rióból, de az az érzésünk a képek láttán, hogy ez csak amolyan rutinfeladat volt. A típus nagyrészt egyébként megegyezik a Kínában már korábban bemutatott ix25 tanulmánnyal, és valószínű, hogy később azon a néven is forgalmazzák majd egyes piacokon – várhatóan Európában sem Creta lesz a neve.

A típust elsőként Indiában mutatták be, hisz ott készül, de még az idén fokozatosan minden lényeges piacon sor kerül a premierre – Európában valószínűleg az őszi Frankfurti Autószalonon. A típust egyébként kétféle motorral gyártják majd: egy hagyományos 1,6 literes szívó benzinessel, amely 123 lóerős, illetve a jól ismert 1,6 literes, 128 lóerős turbódízellel.