Giugiaro felmondott a Giugiarónál

2015.07.03. 10:27

Giorgietto Giugiaro 1968-ban alapította meg saját formatervező vállalkozását, miután a Bertone és a Ghia tervezőjeként nevet szerzett magának. Ám úgy tűnik, miután öt éve eladta a cég nagy részét az Audinak, most kiszáll.

Nem is lenne a dologban semmi furcsa, ha csak a 76 éves mester vonulna vissza, hisz bőven kiérdemelt néhány nyugodt nyugdíjas évet. Az viszont különös, hogy a fia, Fabrizio Giugiaro, aki szintén részt vett a cég irányításában, és maga is készített sikeres formaterveket, szintén a távozás mellett döntött. Miután az alapító maradék, 9,9%-os tulajdonrészét is eladja, az irányítás most már teljes egészében az Audi illetve a VW csoport kezébe került, bár tiszteletbeli elnökként Giugiarónak már korábban is inkább csak névleg volt beleszólása a komolyabb döntésekbe. Hivatalosan csak annyit közöltek, hogy a cégalapító június 29-én vonult vissza, hogy több időt szentelhessen a magánéletének, de ez csak a szokásos falvédőszöveg a nagyvállalatoknál – ennyi erővel azt is írhatták volna, hogy nem kommentálják a történteket.

Egyelőre nem tudni, hogy Giugiaro mester tervez-e még autót, vagy bármi egyebet a jövőben, de a távozásával kétségtelenül lezárult egy korszak. Cége, az Italdesign pedig mostantól csak egy újabb részleg a Volkswagen csoporton belül, és még az is kérdéses, hogy a németek képesek lesznek-e egyáltalán profitálni a cégnél felhalmozott szellemi erőforrásokból.