Így csapat a baltaarcú Bentley

2015.07.21. 16:44

Bár a Bentley SUV-ot megelőző EXP 9 F-tanulmányt már 2012-ben megcsodálhattuk (bár a csodálat szó itt erős túlzás) a Genfi Autószalonon, de amaz olyan negatív kritikákkal találkozott, hogy a típus hosszú hónapokra eltűnt a csillogó porondokról.

Időközben persze dolgoztak azon, hogy az Audi Q7-ből Bentleyt faragjanak rajta bőszen, főleg a külsejét érintették jelentős változások, nem is olyan régen pedig már a szériakivitelnek mondott változat is megjelent, sőt, nagynevű, jellemzően amerikai lapok már az előszériás példányokat is kipróbálhatták. Ez nem megszokott, pláne úgy nem, hogy a Bentayga (ha nem tudja, mi ez, akkor itt olvashat róla egy keveset) valójában még messze nem kész, hiszen dinamikus tesztjeiről alig két hónapja került fel egy videó a netre, ráadásul az extrém meleg és száraz időjárási körülményeiről ismert Death Valley-ben tegnap kaptak lencsevégre egy álcázott (de minek?) tesztpéldányt.

A Bentayga természetesen masszív reklámkampányt kap, a Bentley egyszerűen csak szegmens-definiáló luxusterméknek nevezi, amely tömve van modern, soha nem látott technológiával, de ön ne dőljön be, hiszen ugyanazt a MLB Evo platformot és technológiákat használja, amelyeta második generációs Audi Q7 illetve rövidebb változatát a Cayenne és a Touareg illetve a Lamborghini Urus (igen, a Lambo-SUV). Tulajdonképpen a VW csoport minden modern rendszerét megkapja majd, éjjellátótól a teljes LCD-műszeregységig, ráadásul a karosszéria ugyanazon a pozsonyi gyártósoron készül majd, ahol a Cayenne és a Q7 is, de félkészen átszállítják Crewe-be és ott rakják össze, mert kevéssé lenne megnyerő egy Handbulit in Bratislava, Slovakia-táblával a motorterében.

A motorkínálat a négyliteres, biturbó V8-tól a hatliteres, biturbó W12-esig terjed, utóbbi 608 lóereje és 900 Newtonméteres nyomatéka valószínűleg bitangul mozdítja majd a hatalmas testet. A későbbiekben egy V6-os benzinmotorral kombinált hibrid változat illetve egy V8-as turbódízel is várható.

Bár a Bentley ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy valódi mérföldkő a gyár történelmében és az első, általuk gyártott SUV, de a valóság az, hogy szigorúan véve ez nem így van. 1994-ben ugyanis Brunei szultánja rendelt a gyártól hat darab, Range Rover-alapokra épített autót. A Bentleynél egyszerűen csak a Dominator nevet adták nekik és rendre le is szállították a megrendelőnek. Döntsék el önök, hogy a Range Rover-alapokra épülő Dominator vagy a Q7-alapokból lett Bentayga illik-e jobban a márkához. Nem mondom, érezték ezt a SUV-vonalat már 94-ben is...

És igen, lesz egy kisebb SUV is. Úgy látszik, nem csengett még le teljesen ez a mánia.