Milliós visszahívás a hekkerek miatt

2015.07.25. 06:38

Betette a kaput a Fiat-Chryslernél az a kísérlet, amely során két hekker átvette az irányítást egy Jeep Cherokee fölött. Charlie Miller, a Twitter és az NSA korábbi munkatársa, valamint Chris Valasek, az IOActive járműbiztonsági cég kutatója többek közt a fékezés letiltására és a jármű követésére is képes volt, ez pedig cselekvésre késztette az autógyártót is.

A Fiat Chrylser Automobiles (FCA) összesen mintegy 1,4 millió autót hív vissza a sebezhetőség miatt az Egyesült Államokban. A hekkerpáros már hónapok óta együttműködik a vállalattal, így a hibajavítás elkészítésében is segítségére voltak az FCA mérnökeinek. Az érintett ügyfelek szoftvereit USB-n keresztül frissítik majd, és egyben további biztonsági intézkedéseket is elvégeznek. Új hálózatbiztonsági rendszer segítségével a későbbiekben távol tudják majd tartani a távoli beavatkozásokat az autó működésébe.

A vállalat közleményében persze azt is kifejtette, számukra a vásárlók testi épsége mindennél fontosabb. Tudomásuk szerint mindeddig szerencsére nem történt ezzel a hibával összefüggésbe hozható baleset vagy sérülés, sőt fogyasztói reklamációval sem szembesültek. Ugyanakkor az ügyfelek megnyugtatására azért azt is hozzátették, a manipulációhoz alapos és speciális ismeretekre van szükség, a tesztelést végző hekkereknek pedig az előkészítés során fizikailag is hozzá kellett férniük az autóhoz. Így a visszahívás is elsősorban elővigyázatosságból történik.

Maga az akció egyébként több olyan modellre vonatkozik, amelyeket 8,4 colos érintőképernyővel szereltek fel. Így a 2013 és 2015 közötti Dodge Viperek bizonyos kiviteleire, a hasonló évjáratú Ram 1500, 2500 és 3500 pickupokra, továbbá a teherszállításra használt, platós Ram 3500, 4500 és 5500-asokra. A 2014-2015-ös évjáratú gépek közül a Jeep Cherokee, Grand Cherokee és Dodge Durango hobbiterepjárók, a 2015-ös modellévből pedig a Chrysler 200, 300 és Charger, valamint a Dodge Challenger egyes példányai is érintettek.

Amellett, hogy az érintett tulajokat értesítik, mindenki maga is meggyőződhet arról, hogy fennáll-e a hiba. Ezt az alvázszám megadásával ezen a linken tehetik meg.