Lelepleződött az új Ferrari GTO

2015.08.03. 15:28

Egy ideje már hallani az új orrmotoros sport-Ferrariról, amely vagy a GTO, vagy a Speciale nevet kapja, és várhatóan az őszi Frankfurti Autószalon egyik attrakciója lesz. A LaFerrarinál persze szerényebb gépről van szó, de a polgári Ferrarik legerősebbjének ígérkezik.

Az egy szem fotón, amely alighanem a Ferrari valamelyik zárt telepén készült, a látszik néhány látványosabb változtatás: ilyenek a szélesített hátsó sárvédők a tripla légbeömlői, a hatékonyabbnak tűnő, osztatlan hátsó diffúzor, és az egyelőre még szalaggal maszkolt kiegészítő kopoltyú az első sárvédő mögött. Csupa apróság, de mind azt jelzi, hogy egyszerre igyekeztek látványosabbá és hatékonyabbá tenni a kétüléses sportkocsit.

A pletykák szerint a 6,3 literes V12-esből legalább harminc lóerővel erősebb lesz a GTO-ban, ami 760 lóerőt jelentene, bár nem kérdés, hogy ez a motor akár 800 lóerőt is tudna. Ám a lényeg nem csak a nagyobb teljesítmény: a 200 kilogrammos súlycsökkentés és a sportosabbra hangolt futómű is azt szolgálja, hogy az F12 új változata nagy tempónál még sportosabb élményt nyújtson. A pletykák szerint 3 másodperc alatti gyorsulásra lehet számítani a géptől 100 km/h-ra, és persze látványosan jobb köridőkre, mint az eleve sportos alapváltozattól.

Élőben egész biztosan csak ősszel láthatja a közönség az erősebb F12-est, de az nem lehetetlen, hogy már a nyár végén megosztanak néhány részletet az interneten.