A szép Hondát is elérte az űrkorszak

2015.08.11. 07:31

Az űrkomp-Civic óta alig született klasszikus vonalú, jó arányú Honda modell. Az amerikai Accord Coupé egy ezek közül, vagy legalábbis az volt: most új orr-részt terveztek neki, láthatóan ugyanazok, akik az aktuális csapott hátú Civic, a HR-V és az új Jazz vonásait is megrajzolták. Mintha a marslakók vették volna át az uralmat a japán gyártó formatervezői felett.

Ezzel nem akarnánk azt mondani, hogy a típus korábbi, kicsit unalmas orr-kialakítása lenne a követendő példa, de az legalább nem zavart sok vizet. Most azonban az alacsony LED-csík fényszórók közt fura, domború szárny-motívum nőtt a jelvény alá, a hűtőrács alatt pedig tokahurkaként türemkedik ki a műanyag. Hátul kevésbé látványos a változás, de az eredmény ugyanaz: az az ember érzése, hogy ennél jobban nem ronthatták volna el az autó karakterét. Talán az az egy szerencse, hogy egy ilyen modellfrissítés a fémlemezekre nem terjed ki, így az elegáns profil, ami talán így is eladja majd az Accord Coupét, egyelőre sértetlen, és két-három évig még biztosan az is marad – már ha a vásárlók nem pártolnak el nagyon az autótól a mostani változtatások miatt, és nem törlik a típust a programból.

Egy picit azért reménykedtünk benne, hogy a furcsa ízlésvilág, amely mostanság eluralkodott a japán gyártónál, a vezetőcserével talán háttérbe szorul kissé, és legalább régi önmagához visszatalál a Honda, ahol a formák legalább nemigen akadályozták, hogy az autók igazi erényeire fény derüljön. Vagy felvesznek egy olyan vezető tervezőt, aki egyszerűen érzi a stílust, mint a Mazda szakemberei. Ám úgy tűnik, erre még várni kell – talán a hamarosan érkező új Civic a megfelelő irányba tesz egy lépést formai szempontból.