Politikai botrányba keveredhet a Ford

2015.08.14. 06:26

Donald Trump egyértelműen hazafias húrokat pengető elnöki kampányában felbukkan a Ford neve is, méghozzá negatív példaként – a republikánus jelölt az autógyártó mexikói gyárépítési terveit kritizálta.

A Ford az idén jelentette be, hogy 2,5 milliárd dollárért épít és bővít üzemeket Mexikóban, és ezzel 3800 helyi munkahelyet teremt Chihuahua tartományban működő üzemében, illetve új váltógyárában Guantajuatoban. Trump viszont ellenzi a befektetést, mondván, akkor már beengedhetnék az illegális bevándorlókat a határon, azzal is jobban járna az ország. A téma persze nem véletlenül került elő: Trump épp Michigan államban dobta be, amely korábban Észak-Amerika autóipari központja volt, hisz a legnagyobb észak-amerikai autógyártók székhelye máig itt, a detroiti körzetben található.

Trump azt mondja, ha megválasztják, igyekszik majd rávenni a Fordot – és más autógyárakat is – hogy Mexikó helyett az Egyesült Államokban építsék fel új gyáraikat, de hogy ezt pontosan hogy érné el, arról persze nem beszélt. Márpedig egy ilyen globális cég üzleti elképzeléseit állami eszközökkel nem egyszerű befolyásolni, ez korábban már több alkalommal kiderült.