Itt a 2016-os Lexus GS

2015.08.15. 07:20

A leglátványosabb változtatást az autó orrán végezték. Sokkal hangsúlyosabb lett az alumínium szegélyű hűtőrács, és az alapfelszereltség része a Bi-LED fényszóró. Módosítottak a hátsó lámpákon is, valamint új 18 és 19 colos felnik készültek. A belső térben új színek és kárpitok lesznek, a műszerfalon pedig nagyobb lett a központi kijelző. A GPS ezentúl igazodik az időzónákhoz.

Új motorral bővül a paletta, egy 2 literes, turbós négyhengeres érkezik 241 lóerővel. Ez a most bejelentett 200t változathoz lesz elérhető, 8 fokozatú automatával. A 350-es modell 3,5 literes V6-osa erősebb lett, már 311 lóerős. Összkerékhajtással is kérhető, szintén a 8 fokozatú váltóval.

Ezentúl a 450h típus lesz a csúcskivitel, ahol a 3,5 literes V6-os motor egy villanymotorral alkot hibrid meghajtást. A maximális rendszerteljesítmény 338 lóerő, a százas gyorsuláshoz pedig 5,6 másodpercre van szüksége az autónak. A hátsókerék-hajtású 450h fokozatmentes automata váltót kap, és a vegyes fogyasztása a gyári adatok szerint 7,5 liter 100 kilométerenként.

Biztonsági rendszerek terén is előrelépett a GS. Az új Lexus Safety System + csomagban van például ütközésmegelőző rendszer, gyalogosfigyelő és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, mely szükség esetén finoman belenyúl a kormányzásba.