Új dízellel jön az új Navara

2015.08.25. 08:13

A harmadik generációs Nissan Navara NP-300 kívül és belül egyaránt megújult, többek közt egy új dízelmotort is kapott. A képek alapján úgy látszik, a várakozásokkal ellentétben a külseje megegyezik az Ázsiába és Amerikába szánt változatokkal, de így is akad néhány lényeges változás az elődhöz képest.

Az eddigi 2,5 literes dízel helyét egy 2,3 literes négyhengeres veszi át, 160 vagy 190 lóerővel – az utóbbi változat két turbófeltöltőt kap. Ez a motor a gyáriak szerint akár 24%-kal is takarékosabb lehet elődjénél. Természetesen a Navarából készül két- és négykerék-hajtású változat, alapáron hatsebességes manuális, felárért hétfokozatú automata váltóval.

Továbbra is szimpla és dupla kabinnal lesz elérhető a modell. A Nissan mérnökei a pick-upok jellegzetes problémájára, a hátsó futóműre kerestek megoldást. Egy platós járműnek megpakolva és üresen is elfogadhatóan kell rugóznia, ennek érdekében a dupla kabinos verziónak terveztek egy új több lengőkaros hátsó felfüggesztést. Ez a laprugós megoldásnál komfortosabb, valamint 20 kg-mal könnyebb is, viszont drágább és terepjárásra kevésbé alkalmas. A rövidebb kabinos King Cab kivitelnél meghagyták a laprugós megoldást, de ezt is továbbfejlesztették, így halkabb és 7 kg-mal könnyebb lett.

A kényelmi és biztonsági extrák sora is több új tétellel bővült. Rendelhető lesz például 360 fokos kamerarendszer, vészfék-asszisztens, parkolóradar vagy hegyen való elindulást segítő rendszer is. A gyáriak szerint nagyobb lett a jármű terhelhetősége, és akár 3500 kg-os utánfutót is vontathatunk majd a Navarával.