2015.08.26. 15:06

Már vagy másfél hónapja leleplezték a Renault Laguna nagyobb és elegánsabb utódját, a Frankfurti Autószalonon pedig már a kombit is kiállítják, ami a cég aktuális gyakorlatát követve a Grand Tour nevet kapta. Az első fotók alapján az az érzésünk, a kombi formája talán még jobban is sikerült, mint a szedáné.

Manapság már nem szokás utólag kombit tákolni egy már meglevő szedánból, általában inkább egyszerre tervezik a két változatot. Így a tágasabb változat sokszor legalább olyan harmonikus jelenség, vagy akár jobban is sikerült a csapott hátú vagy szedán kiviteleknél. Valami ilyesmi történt a Renault Talisman esetében is, bár lehet, hogy csak a sokkon vagyunk túl, amelyet a típus ősbemutatója okozott. A németesen, sőt, már-már Passatosan vaskos karakter itt is látható, de a kombinak mintha jobban állna.

A két változat természetesen azonos műszakilag, olyannyira, hogy a két autó befoglaló méretei milliméterre azonosak, a középső ajtóoszlopig pedig nincs semmilyen különbség. A Grand Tour persze tágasabb és jobban variálható csomagteret kínál, amely alaphelyzetben 572 literes, és akár 1,7 köbméterig bővíthető, az üléseket megfelelően hajtogatva pedig akár 2,01 méter hosszú tárgyak is elhelyezhetők az autóban. Ezen felül legfeljebb a futómű hangolásában akadhatnak eltérések, és persze a hátsó utasok fejterében, amely a gyáriak szerint kerek három centivel több.

A Talismant ugyan közelről meg lehet majd vizsgálni a Frankfurti Autószalonon, de a gyártás csak később indul – a Grand Tour várhatóan 2016 első félévében bukkan majd fel a Renault európai kereskedéseiben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.