Érik az újabb botrány? Itt a gyilkos indítógomb

2015.08.30. 14:28

Tíz autógyártót pereltek be az USA-ban a motorindító gomb miatt. Nagy botrány és sok százmillió dolláros kártérítési hullám lehet a sztori vége, pedig – akárcsak anno a beragadó pedálos Toyotáknál – megint az emberi hülyeség az első számú felelős.

Európából nézve kicsit vicces, miért került újfent a vádlottak padjára a legnagyobb autógyártók közül tíz az Egyesült Államokban. Van ugye a motorindító gomb, ami manapság már nem feltétlen egy drága extra, sőt, már a középkategória autóinál is egyre inkább eltűnik a kulcsos motorindítás, és kerül a helyére ez. A megoldás nagy előnye, hogy kényelmes, nem kell hozzá lyukérzék, nincs összekarcolt kormánymű; elég rátenyerelni a gombra. Ennek a kényelemnek az ára a veszély, legalábbis az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatalhoz (NHTSA) érkezett panaszok szerint. A hivatalt arról értesítették, hogy már több haláleset történt, amit a gombhoz kapcsolnak. Az ügyvédek szerint annyi az ok, hogy a sofőrök, miután zárt helyre parkolták az autót, elfelejtették lekapcsolni a járó motort, majd szén-monoxid mérgezést kaptak. A beadványok több halálesetet tulajdonítanak a jelenségnek, ezért az ügyvédek most kártérítést kérnek a sértetteknek, valamint kezdeményezik egy biztonsági időkorlát beépítését, amely néhány perc után leállítaná alapjáratot.

Eddig tizenhárom halálesetet és több komoly mérgezést tulajdonítanak az indítógombnak. Ha hihetünk az illetékes ügyvédeknek, ők azok, akik ma is köztünk lennének, ha kulccsal indulna az autójuk, hiszen a kulcsot az ember magánál hordja, de ahhoz, hogy zsebre tegye, ki kellett volna húznia, azaz mindneképp leállította volna a járó motort. Pofon egyszerű érvrendszer, az USA-ban ilyenekkel már dollármilliókat lehet lehúzni az autógyártókon. A vádlottak közt már ott van a Fiat-Chrysler, a Ford, a General Motors, a Daimler, a BMW, a Nissan, a Toyota, a Honda, a Volkswagen és a Hyundai, valamint ezek szinte valamennyi almárkája, és a történet csak most indult.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.