Élményautó lenne a negyedik Prius?

2015.09.09. 17:59

A Toyotánál lassan megtanulnak a formatervezők formás Priust rajzolni – igaz, ez már a negyedik generáció, ideje is volt ráérezni a megfelelő lendületű ívekre. A jellegzetes lövedékformát persze megtartották, de ezúttal könnyedebb, karcsúbb lett az autó, több az üvegfelület, és dinamikusabb az összhatás.

Leginkább persze profilból mutat az új modell, az orr-részt és az autó hátulját szokás szerint túlagyalták a japánok. Hátul nem is olyan súlyos a helyzet, bár az autó oldalából érkező légterelő, és alatta a plusz üvegfelület azért picit zavaros itt is. Az autó orrát láthatóan nagyon érdekesre akarták, és a nagy erőlködésben ez sikerült. A fényszórók formáját egyszerűen túlbonyolították, és a hűtőmaszk is túl sokféle felületből áll ahhoz, hogy igazán harmonikusnak érezzük. A vásárlók többsége számára persze nem a külsőségek számítanak, hanem a felismerhetőség, és a Prius ebből a szempontból még mindig hozza, amit elvárnak tőle: jellegzetesen Priusos, azaz jól jelzi a ház előtt állva, hogy itt környezettudatos autóhasználók laknak.

A negyedik generáció műszaki szempontból sokat változott: itt már a Toyota új, egységes alkatrészeiből építkeztek a tervezők. A gyáriak szerint a TNGA platformnak köszönhető, hogy az autó 60%-kal merevebb, mint az elődje, emellett vagy 10%-kal takarékosabb is. Az adatokkal egyelőre szokás szerint fukar módon bánt a Toyota, így nem tudni, hogy a hajtáslánc hogyan változott, viszont azt már elmondták, hogy igyekeztek a javítani az autó viselkedésén, így az most már sokkal sportosabb – jelentsen ez bármit. Ugyanakkor a méretek azt jelzik, hogy tágasabb aligha lesz a Prius – a 6 centivel hosszabb, 1,5 centivel szélesebb és 2 centivel alacsonyabb karosszéria legalábbis erre utal.

Bár a Toyota már a Frankfurti Autószalonon kiállítja az új Priust, a forgalmazást csak az év végén kezdik Japánban, és 2016 elején a világ többi részén.