Honda Civic, elsősorban bringásoknak

2015.09.11. 06:10

Ha már nincs igazi újdonság Hondáéknál az idei őszre, készítettek egy érdekes változatot a kombi Civic felhasználásával, amely kerékpárosok számára lehet tökéletes partnek a mindennapokban. Illetve lehetne, ha valóban gyártásba is küldenék.

Az Active Life csinos tetődobozt kapott a tetejére, és érdekes, kék-szürke kétszínű fényezést, de a lényeg belül van. Pontosabban a csomagtartóban, ahol olyan keretrendszert helyeztek el a tervezők, amely két versenybicikli szállítására és gyors ki-be pakolására alkalmas. Az első kerekeket ehhez ugyan le kell szerelni, de cserébe a két kerékpár stabilan rögzíthető a csomagtéren belül. Ezen felül külön rekeszt alakítottak ki a szerszámok és az üdítőspalackok számára, valamint a csomagtartó peremében egy elektromos biciklipumpa is helyet kapott – így a biciklik abroncsait néhány pillanat alatt a szükséges nyomásra hozhatjuk, és még meg sem izzadunk bele.

A szellemes sínrendszer kedvéért persze fel kellett áldozni a hátsó üléseket és lényegében a csomagtartó egészét, de ez utóbbit legalább részben helyettesítették a tetődobozzal, amely nem csak színben harmonizál az autó tetejével, de a formája is áramvonalas, így állítólag nem kelt túl nagy többlet-légellenállást.

Jobb híján a Civic Tourernek ez az átalakított, bringás változata lesz az idén a frankfurti Honda stand egyik központi eleme, de a japán gyártónál ez csak afféle vihar előtti csend: már folynak a következő Civic bemutatásának előkészületei, amelyet Európába várhatóan jövőre hoznak el.