Michelisz dobogón Japánban

2015.09.13. 07:47

Michelisz Norbi jól kezdte a versenyhétvégét Motegiben. Már a pénteki szabadedzésen is a második legjobb időt autózta, a szombati időmérőn pedig egyedüli hondásként tudta felvenni a versenyt a Citroënekkel. Sőt, meg is verte azokat, megcsípte a pole pozíciót.

Az első futam rajtját az argentin José Maria López nagyon jól kapta el, és az első kanyarban már Norbi előtt fordult el. Sebastian Loeb támadását viszont visszaverte Michelisz, aki ezzel a második helyet őrizgette. Kicsivel később már Ma Csing Hua okozott Loebnek kellemetlen másodperceket, Tarquini pedig feljött a harmadik helyre.

Michelisz Norbert nem hagyta elszakadni Lópezt, azonban már hátrafelé is sűrűbben kellett pillantania. Mögötte ugyanis Gabriele Tarquini megfutotta a verseny addigi leggyorsabb körét. Coronel és Chilton közben egymás után, ugyanabban a kanyarban dobták el a Chevyt. Féltávnál a sorrend továbbra is López, Michelisz, Tarquini, Muller, Ma, Loeb.

A dobogósok mögött három Citroën nyúzta egymást, a kínai Mának végül Yvan Mullert is sikerült megelőznie. López közben 3,8 másodpercre növelte előnyét Norbival szemben, a magyar pilóta pedig két körrel a leintés előtt egy másodperccel tudott meglógni Tarquinitől.

Az élen nem volt már változás, José María López megnyerte az első futamot, mögötte Michelisz másodikként, Tarquini harmadikként ért célba. Mögöttük a citroënes boly Ma, Muller, Loeb sorrendben. Hamarosan folytatás, a második versennyel.

Frissítés:

A második versenyen Monteiro jó rajttal az élre állt. Norbi azonban Benannival akadt össze, és a pályát is elhagyta. Szerencsére vissza tudott jönni, és megkezdte a felzárkózást is. Ma Csing Hua ugyanott nyomta le Tarquinit, ahol az első futamon Mullert is megetette.

Loeb és Huff kemény csatát vívott, Norbi autója azonban megsérült, pontszerzés nélkül zárja ezt a futamot. Monteiro hozza a Hondának a hazai győzelmet. Mögötte Valente a második. Rob Huff elképesztően keményet küzdött a dobogóért Loebbel és Tarquinivel. Mindkettejüket maga mögött tartotta, miközben az olasz és a francia tovább vívott. Végül egy hajszállal Loeb volt előrébb. Nincs Citroën a dobogón.