2015.09.15. 11:24

Nagy volt a Frankfurti Autószalon előtti Opel-vacsorán a csinnadratta, eljött a nagy GM-igazgató, egyben a Forbes magazin új sztárja, Mary Barra, a németországi amerikai nagykövet és neje, valamint néhány polgármester és tartományi pénzügyminiszter is. Illetve vagy háromszáz újságíró.

Egy vaskos vacsora leple alatt az Opel elővezette a tátott szájú egybegyűlteknek az új Atra ötajtóst - látják, mi, magyarok ennyivel a világ előtt járunk, mert nekünk ez az autó múlt hét kedd óta nem újdonság. Ugye nem mondják, hogy nem olvasnak Hidegindítót?

 astra2

Ami viszont az, és még senki se látta élőben néhány GM-es kivételezetten kívül, az az Astra Sports Tourer, magyarán kombi. Műszaki adatokkal nemigen dobálóztak a bemutató során, de a Gajdán Miklós kollégánál (Autó Magazin) lévő centiméterrel sebtében sikerült megtudnunk, hogy a normál ötajtóshoz képest majdnem negyven centivel hosszabb a túlnyúlás - tudom, a napközis tanárnő most megfeddne a hibás mértékegység-használatért - legyen közel négy deciméter.

A normál ötajtós Astra a most kifutóhoz képest (Mark Adams műve ez is, az is) kevésbé egységes és harmonikus, ráadásul nem lesz belőle háromajtós - ugye, emlékeznek még a lírai szépségű, a legszebb Alfa Romeókat is elhalványító GTC-variánsra? A kombi - bár azon is akad egy-két eltévedt, mattfényes csík - sokkal meggyőzőbb, koherensebb, ha csak a formát nézzük, egy Focus labdába nem rúg mellette, de a Golf Variantnak is fel kell kötnie a gatyamadzagot, mielőtt beszáll a ringbe és szájába veszi a pecket.

Egy-két új funkciót tetten értünk az egyelőre egyetlen példányban létező prototípuson, mely tetten éréstől az installáció őrzői szemlátomást agyvérzést kaptak, amikor mi, a magyar különítmény nekiálltunk nyitogatni, billegtetni rajta mindent, magunkkal vonva az addig bátortalan többi újságírót. Mindegy, megtudtuk, ami kell. Tehát a hátsó támlák távirányítva, két kis elektromos kapcsoló meghúzásával billenthetők a raktérből, maga a poggyásztér szemre elég tágas és jól kistafírozták mindenféle fülekkel és lámpákkal.

Némi kísérletező láblengetésre, miután már vagy hatan ropták a kocsi hátsó lökhárítója alatt a féllábas jive-ot, felnyílt az ezen a példányon hamisítatlan Passat Variant-stílusban működő motoros csomagtérajtó (ez nyilván extra lesz) - az Astra felfelé tör, a presztízsszektor bástyái irányába. Még egy érdekesség: rég láttam utoljára kvázi sorozatkész újautót, amelynek ne lett volna a lámpájában hitelesítő E jel. Hát ennek nem volt, semmi, még egy öntési sorja sem. Ezek szerint pár hónapot azért még biztosan várnunk kell rá.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.