2015.09.16. 16:29

Olyan ez, mintha az agyam egyik fele elhalt volna, és most elektrosokkal ébresztenék fel a részleges kómából. Amit a Fiat művelt az Alfa Romeóval a 75-ös után, az számomra barbárság volt, hiába imádtam a 156-os formáját, a 8C elérhetetlen kis-Ferrari szerűségét, a csodás, hathengeres motor Keresztapa-szerű, szinte rettegnivaló, rekedt suttogását. Darabokban ott volt valahol a tudás, a lélek, az öröm az egész mögött, de egyetlen autó nem volt, amiben úgy összeállt volna egésszé, mint egy első szériás Alfettában, egy akármilyen, ütött-kopott 90-esben, egy rommá rohadt, hátsókerekes GTV-ben. Cuore Sportivo? Menj már... Igen, a sportszív, tudod, ami megnagyobbodik és nem tudja ellátni a feladatát.

Imádom az Alfát, imádom a nevet, a helyet, ahol készül, borzalmas mennyiségű hibát képes vagyok elnézni egy ilyen autónak azért a kevésért, amit néha brutális intenzitással adni tud. Az Alfa az én kis privát drogom, amit régóta nem szedhetek, tudom, hogy árt, tudom, hogy nem szabad, de annyira jó... És szerintem csak Magyarországon tömegével vannak rajtam kívül páran így, világszerte pedig milliók várják, hogy ott Milánóban tényleg tegyenek már valamit. Hagyják már őket, hogy tegyenek valamit.

Ha minden igaz, ezekben a pillanatokban kapjuk vissza az Alfa Romeo nevet, mi, rajongók. Itt, Frankfurtban beülhettem abba a modellbe, amit lehetetlenül rövid idő, két és fél év alatt hozott össze Marchionne és tizenegy fős szupercsapata - annyi idő alatt, amennyi egy Tata Indica megtervezéséhez nem elég. Marchionéék állítják: az új Giulia nemcsak jobb, mint a német és japán konkurencia, hanem másik dimenzióban van. Hallottunk mi már az olaszoktól óriási pofával tett bejelentéseket. Aztán vagy bejött nekik, vagy túlléptünk ezeken. Mostanában több jutott az utóbbiból - emlékeznek még a Golf-minőségű Stilóra, az ólomnehéz 159/Brera-szériára, az izgalmasan egyedi új Deltára, amiről senki se tudja, hogy létezik, az se, akinek az orra előtt épp parkol egy...

De ez a Giulia most tényleg más. Csak kapkodom a fejem a különféle híradásokban megjelenő számok láttán: a Giulia QV először 9, majd egy másik mérésen 14 másodpercet vert a BMW M4-re a Nürburgringen, most épp 7.39 másodperc a legutóbbi adat. Ezzel nemcsak ez a leggyorsabb szérialimuzin, amely valaha köröket rótt a Zöld Pokolban, de véletlenül a Lamborghini Murcielago idejét is betaposta a földbe. Ha-ha, micsoda jó vicc, hogy a Fiat-konszern nem egy Ferrarival, hanem egy ötüléses szekrénnyel eteti meg a nagy rivális VW sportkocsiját... A remények óriásiak tehát.

A véletlenre keveset bíztak. A Giulia QV karosszériája óriási részben tartalmaz alumínium paneleket - sárvédők, ajtók, segédvázak, illetve a sport-plusz kiviteleknél szénszálas elemeket, ilyen a tető, a motorházfedél, minden légterelő és egy csomó egyéb elem is. Ember, még a kardántengelye is ebből az anyagból van, hiszen ez végre HÁTUL HAJT! A technika a legigényesebb, elöl kettős keresztlengőkarok, hátul multilink, váltóból van hatos kézi vagy automata flepnis. És tudják mit? Az egész autó összesen 1524 kilót nyom - ez a lavinaerejű csúcsverzió, ne feledjék.

Ki más, mint a Ferrari gyárthatta volna hozzá a motort: a 2,9 literes, 510 lóerős, 600 newtonmétert kicsavaró full alumínium, hengerlekapcsolós hathengeres valószínűleg a most bemutatott 488 Spyder nyolchengereséből készült (egyszerű aránypárral számoltam), és 3,9 másoperces 0-100-zal és 307 km/h-s végsebességgel ruházza fel a Giuliát. Iszonyat erő, iszonyat sebesség, hibátlan technika.

Az új Alfa minden porcikáján látni a kivételes törődést, a teljes alja tükörsima, igazi diffúzor van a hátuljában - körülbelül 100 kg-nyi leszorítóerőt tud termelni -, a tömegeloszlása pedig 50:50 százalékos. Nem hagyták ki belőle a nyomatékvektorozós differenciálművet, a kormányra pedig azt állítja az Alfa Romeo, hogy a legközvetlenebb, ami ma az iparágban létezik. Engem már ezek az infók is megvettek, aztán pár perccel ezelőtt bele is ültem a kocsiba... Szűzanyám.

Nem szeretek kinézetről sokat fecsegni, elég legyen annyi, hogy a kocsi orra nagyon emlékeztet egy másik, Alfa 75-alapú nagy kedvencemre, a nyolcvanas évek végi SZ-re, az arányok a mai BMW 3/Jaguar XE jellegűek, de sikerült elég mennyiségben alfás gonoszságot is belecsempészni az egészbe. Állat, állat, állat.

Odabent meg minden alcantara, varrás, finoman matt króm keretezések, a középkonzolon a semmiből előtűnő óriáskijelző, jellegzetesen alfás csőműszerek - naja, a Mercedes is lopta ezeket valahonnan. Az üléspozíció az összes autó közül, amit vezettem, a Ferrari 458-aséra emlékeztet a legjobban, még az erősen támasztó, iszonyat kényelmes sportülés, a kemény, masszívan girbegurbára formázott markolatú kormánykerék, s annak meredek szöge is. Kilóra megvesz ez az autó.

Attól, hogy csodás formák és elegáns anyagok vannak benne, még lehetne silány, emlékezzünk csak a Lancia Thema 8.32 Poltrona Frau belsejére, vagy a nyolcvanas-kilencvenes évek Maseratijainak már új korukban is lötyögni, vetemedni kezdő, bőrrel és csodaórákkal kistafírozott utasterére. De nem, a Giulia masszív, meggyőző, csak a szériaautók is ilyenek legyenek...

Hely van benne, bár elég passzentosan - test nem ér felesleges felületekhez, de a falak ránőnek az emberre. Valami csomagtartó is van a farában, pont letojom, a nagyobb baj inkább az, hogy Frankfurtba továbbra is csak a méregerős, 79 ezer eurótól induló QV-csúcsverziót hozták el, a normál emberek számára elérhető, várhatóan négyhengeres benzinesekkel és dízelekkel szerelt egyéb változatokat itt se lehetett látni. Sebaj, nekem a statikus QV is megcsinálta a napom.

25 millió forint nem kevés. De ezért végre megint rendes Alfa Romeót mér az Alfa Romeo. Olyat, ami előtt érdemes a röntgenkészüléket utánzó óriás LCD-t húzogatnia a személyzetnek naphosszat, mert van mit nézni a technikáján - az utolsó porcikáig. Egy olyan Alfa Romeót kap ezért az ember, amiben sok-sok Ferrari-munkaóra van, nyilván vezetni is eléggé ferraris, és ha a gazdi lenéz a középkonzolra, ott egy manettino-szerű kis kapcsolóval állíthatja be az autó hőfokát.

Idén 105 éves az Alfa márka. Az eredeti Giulia kódneve is 105 volt, nekem volt olyanom, imádtam, a mai tulaja is imádja, ide, Frankfurtba ráadásul elhozták azt a példányt, amit vele együtt vezettünk Baloccóban, egy korai, 105 lóerős, Quadrifoglio Verde sportkivitelt. Lemostak a pályáról, ezek után mit is mondhatnék? Együtt állnak a csillagok az Alfa Romeo újjászületéséhez. És ez most komoly.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.