Kiderült, mit tud a Focus RS

2015.09.18. 11:53

A Focus RS-ről az év eleje óta csepegteti az adatokat a Ford – most végre a végére értek a kampánynak. Frankfurtban újra kiállították a kék szörnyet, amelyről már korábban elárulták, hogy 350 lóerős lesz, összkerék-hajtású, és lesz benne Drift üzemmód is, amely átmenetileg hátsókerék-hajtásúvá teszi az autót.

Egyetlen dolgot nem említettek eddig, hogy az a sok lóerő mire is elég. Most viszont, hogy már rendelhető is a sportmodell, nem hallgathattak tovább. Elárulták, hogy a Focus RS 4,7 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, és mivel kihagyták belőle az elektronikus sebességkorlátozást, a végsebessége 266 km/h lesz. A maximális gyorsulás elérése érdekében ráadásul úgy alakították ki a 2,3 literes, 350 lóerős és 440 Nm csúcsnyomatékú motor feltöltőrendszerét, hogy a maximális nyomaték padlógáznál, 15 másodpercre 470 Nm-re emelkedik.

A Ford mindent belezsúfolt ebbe a típusváltozatba, amit ma ebben a témában a szakemberei tudnak, így ez lehet napjaink egyik legdurvább sportkompaktja. Teljesítményben csak a Mercedes A, CLA és GLA modellekbe épített kétliteres múlja felül – az 381 lóerős – és eleve viszonylag kevés vetélytárs kínál ebben a szegmensben összkerék-hajtás az erős turbómotorokhoz. Mindennek persze jól meg is kérik az árát: egy-egy példányért Németországban 39 ezer eurót – mintegy 12 millió forintot – kérnek. Az RS már meg is rendelhető, az első példányokat pedig valamikor a jövő év elején kezdik leszállítani.