Az új Volvo is simán vette a legnehezebb töréstesztet

2015.09.23. 06:16

A Volvo nagy szabadidő-autója messze nem hibátlan autó, de a passzív biztonságára ezúttal is nagyon figyeltek a tervezők. Ez derült most ki az amerikai biztosítótársaságok által működtetett intézet,az IIHS kis átfedéses töréstesztjén, amelyen korábban több, igen biztonságosnak kikiáltott prémium-modell is elvérzett.

A lényeg itt annyi, hogy egy merev akadállyal ütközik az autó elejének egy nagyon kis része, ami az érintett területen nagyon nagy erőket szabadít a karosszériára. Ahogy a Volvo esetében is látszik, az autó elejének az akadály felőli részét gyakorlatilag levágja az ütközés – ebben az esetben a papírszerűen összegyűrt lemezek mellett egy félbevágott első kerék jelzi, milyen pusztító, ha az ütközési energia ilyen kis helyre koncentráltan éri az autót.

Az XC90 esetében azonban az is látszik, hogy a biztonsági utascellát megfelelően erősítették meg: az autónak ez a része, még mielőtt roncsolódhatna, szabályosan lepattan az akadályról, így az autó orra ugyan teljesen elpusztul, de az utastér szinte érintetlenül ússza meg az ütközést. Ez pedig az IIHS-nél is az adható legjobb minősítést érte: a Volvo modell megkapta a Top Safety Pick+, azaz a legbiztonságosabb választásnál is biztonságosabb minősítést.

A Volvo persze nem is elégedhetne meg kevesebbel. A kis cég, most, hogy lényegében önállóan próbál boldogulni a prémium-gyártók piacán, olyan ellenfelekkel szemben, mint a három német luxusautó-gyártó óriás, csak úgy élhet túl, ha az ellenfeleknél valamilyen téren többet nyújt. És úgy tűnik, még mindig a biztonság lehet ez a terület.