Nem tűnik el nyomtalanul az őrült Honda

2015.09.25. 06:12

A fura motorkerékpár-gokart-versenyautó keverék a Honda tervezője, Martin Petersson szerint elég jól sikerült hozzá, hogy ne hagyják valami pincében elporosodni az ötletet. Nagy kérdés, hogy ez mit jelent.

Petersson egy interjú során árulta el, hogy terveznek egy következő lépést, bár pontosan még a Hondánál sem dőlt el, hogy merre fejlesszék tovább az ötletet. Sőt, azt is megengedte magának, hogy reményt ültessen a rajongókba. Úgy fogalmazott, hogy bár a szériagyártásról beszélni még korai, sok legendás Honda projekt kezdte hasonlóan elképzelhetetlen tanulmányként.

A Frankfurtban kiállított Project 2&4 tanulmány az egyik legszokatlanabb négykerekű, még a tanulmányok között is. A világ egyik leggyorsabb utcai motorkerékpárjának, a Honda RC213V-nek a 215 lóerős motorját építették bele, igen közel a gép geometriai középpontjához, az egyetlen ülés viszont a jármű karosszériáján kívül lóg a két baloldali kerék közti térben. A fényezéssel és a szabadon álló kerekekkel viszont a Honda 1960-as évekbeli F1-es versenyautóira igyekeztek emlékeztetni a tervezők.

Azt könnyen el lehet képzelni, hogy készül még hasonló tanulmányautó, azt viszont igen nehéz elképzelni is, hogy sorozatban gyártanának egy efféle készséget, hisz még az sem egyértelmű, hogy melyik járműkategóriába férne bele – nem is beszélve arról, hogy valószínűleg semmiféle biztonsági előírásnak nem felelne meg a teljesen védtelenül kilógatott üléssel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.