Új óriás-pick-up a Fordtól

2015.09.25. 11:58

A Ford egyik nagy slágere az F sorozat, és most ennek az igazán nagy változatából, a Super Dutyból készítették el a következő generációt.

Nem egyszerű modellfrissítésről van szó: jellegzetes orr-részen és a LED-es fényszórókon túl a nagy pick-up szerkezetileg is nagyot változik: a karosszéria állítólag nagy szilárdságú, katonai felhasználásra tervezett alumíniumból készül, amivel bő másfél mázsányi súlyt takarítottak meg, és átdolgozták az alvázat is, amely nagyrészt nagy szilárdságú acélból készül. Így a merevsége egyes változatoknál állítólag 24-szerese az elődmodell alvázának. A motorok viszont a régiek: 6,2 literes V8-as és 6,8 literes V10-es benzinesekkel, illetve 6,7 literes V8-as turbódízellel kínálják majd a Super Duty pick-upokat.

Ezen felül felszereltségben lépett előre nagyot a típus: már olyan, korábban inkább személyautókra jellemző rendszereket is beépítettek, mint a sávelhagyás-figyelő, vagy épp a holttér-figyelő, amely képes egy esetleges vontatmányt is figyelembe venni. Érdekes – bár nyilván a felhasználói körre is jellemző – hogy a hátsó ülések alatti, zárható tárolórekeszt fegyvertárolásra is ajánlják.

A Ford, ahogy mostanság egyre gyakrabban, elég korán leplezte le a Super Duty következő generációját, hisz a gyártás durván egy év múlva indul. Ennek is köszönhető, hogy számos adatot egyelőre visszatartanak, egyebek közt az autó árát sem tették közzé, bár valószínűtlen, hogy jelentősen megdrágulna a jelenlegi 32 ezer dolláros – átszámítva bő kilencmillió forintos – alapárához képest.