Mégis visszatér a Nissan őrült versenyautója

2015.10.02. 11:37

A japán gyártó úgy döntött, 2016-ban ismét benevezi a fronthajtású GT-R LM Nismo versenyautókat a hosszú távú sportkocsi-világbajnokságra, amelyből a nyár végén kivonultak. A szokatlan koncepció marad, de jövő tavaszig intenzív fejlesztést terveznek, amelytől azt várják, hogy az autó sebessége és megbízhatósága is drámaian javul majd.

A legfontosabb változtatás, hogy Ben Bowlbyt Mike Carcamo váltja a csapatvezetői poszton, így Bowlby végre minden energiájával az autó fejlesztésére koncentrálhat. Erre pedig szükség is lesz, hisz a Nissan versenygépe Le Mans-ban egyszerűen lassúnak bizonyult. Ezért sokan a kipróbálatlan koncepciót okolták, hisz ilyen gépet, amelyben a belsőégésű motor az első kerekeket hajtja, a hátsókra csak néha jut teljesítmény, amikor a lassításkor visszanyert, és lendkerekekben tárolt energiából oda is juttat a hajtáslánc vezérlése. A komplikált koncepció mögött az a szándék áll, hogy az autó alján minél nagyobb diffúzort alakíthassanak ki, így elvileg az GT-R LM tempós kanyarokban sokkal gyorsabb kellene, hogy legyen, mint a vetélytársai. Az idén azonban nem látszott, hogy bármilyen téren előnyben lenne a Nissan gépe.

Egyesek szerint a koncepció eleve hibás, de úgy tűnik, a Nissannál újra bizalmat szavaztak Bowlby merész tervének, és beletolnak egy nagyobb összeget, hogy megpróbálják versenyképessé tenni. Ráadásul a Michelinnel is sikerült megállapodni, így a gumigyártó speciális gumikat készít a GT-R LM számára. A Nismo elnöke azt mondta, a cél a győzelem, ami elég optimista kijelentés az idei eredményeket nézve – igazából az is nagy eredmény lenne, ha jövőre Le Mans-ban a Nissanok tudnák tartani az LMP mezőny tempóját, és végigmenne a versenyen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.