2015.10.05. 17:33

A magas építésű, dobozszerű jármű a Nissan Dayz, egy Japánban népszerű adókedvezményes kisautó alapjaira épül, de a rokonságból nem látszik sok. A Teatro for Dayz erős karakter, de a lényeg mégsem a játékautó-fazonú forma, hanem az utastér tartalma.

A Nissan annak a korosztálynak a lehetséges igényeit tartotta szem előtt a tervezéskor, akiket share native-nak neveznek – azoknak, akik már gyerekkorukban hozzászoktak, hogy megosztják élményeiket a külvilággal különféle közösségi szolgáltatásokon keresztül. Az autó központi szolgáltatása a nagyrészt kijelzőkkel borított belső tér: nem csak a műszerfal és az ülések hátsó felülete, de még az üléskárpitok is kijelzők, amelyeken szinte bármi megjeleníthető. Így az autó belseje egy pillanat alatt más és más hangulatúvá tehető ezzel, míg a műszerfalon és az első ülés háttámláján megjelenhetnek a közösségi szolgáltatások információi.

A nagy felületek miatt az autó belseje egyébként egészen spártai, két üléspad, egy kormány és egy pedál található benne, más alig. Az autó kívülről is hasonlóan egyszerű kialakítású, de a szinte függőleges szélvédő, a látszólag tetőoszlop nélküli tető és a szekrényajtó-szerűen nyíló oldalajtók így is jellegzetessé teszik. Az autó hajtásáról csak annyit mondtak, hogy tisztán elektromos, de ez itt részletkérdés iss, hisz a Teatro for Dayz egyelőre nem több elszállt tanulmánynál, amelyet az idei Tokiói Autószalon egyik látványosságának szánnak.

Nem kizárt persze, hogy később egy hasonló, de talán valamivel hétköznapibb autót gyártana is a Nissan, hasonlót az egykori Cube-hoz – az ezekkel kapcsolatos tervekről azonban legkorábban október 30-án, a kiállítás nyitónapján tudhatunk meg többet.