Már várólistás a hidrogénhajtású Toyota

2015.10.11. 09:19

Az utóbbi időben már úgy tűnt, a Toyota hibridjei nem igazán mozgatják meg az amerikaiakat, visszaestek ugyanis a Prius eladásai. Az alternatív hajtású autóktól azonban mégsem fordultak el teljesen: a Mirai forgalmazását még meg sem kezdték, de máris nagyon népszerű a modell.

A hidrogénhajtású autót az Év autója kiválasztásában kiemelkedő szerepet betöltő Tannistesztre is elvitték, Amerikában pedig már várólistára kell feliratkozniuk azoknak, akik kapni szeretnének belőle. Erre júliusban kezdték felírni a potenciális vásárlókat, ma pedig már mintegy 1900 név szerepel rajta. Ez azonban közel kétszeres túljelentkezésnek számít, hiszen a teljes 2016-os modellévben összesen ezer példányt terveznek az Egyesült Államokba szállítani.

Az első autók idén október végén kerülhetnek a kaliforniai kereskedésekbe. A szerencsés vásárlók kiválasztásánál pedig nemcsak a jelentkezési sorrend számít majd. Mindenkivel kitöltetnek egy kérdőívet, így többek közt azt is figyelembe veszik, hogy kinek a közelében van például hidrogéntöltő állomás. A másik nagy szűrő persze az lesz, hogy ki az, aki képes kicsengetni 15 milliót a jövő egy darabkájának tekinthető Miraiért.

Ami a darabszámot illeti: a következő években fokozatosan emelné a legyártott példányok számát a Toyota. Az Egyesült Államokba például a 2016-ra tervezett ezer darab helyett 2017-ben már háromezret szállítanak. Európában ezzel szemben a hírek szerint százas nagyságrendekről beszélhetünk – ezen nyilván a felmerülő igények még változtathatnak.