Durva spórolásba kezd a Volkswagen

2015.10.13. 14:52

Bár még senki nem tudja biztosan, hogy mibe kerül majd a dízel-botrány a Volkswagennek, az egyértelmű, hogy nem lesz olcsó. Mire kifizetik az összes visszahívás költségét, az összes bírságot, lezárul minden vizsgálat, eljárás és per, biztos, hogy euró-tízmilliárdok hiányoznak majd a kasszából, és ezzel a gyáriak is tisztában vannak, ezért már most tervezik a költségcsökkentéseket.

A cég első lépésként évente mintegy egymilliárd euróval kevesebbet szeretne költeni. A részletekről egyelőre keveset tudni, de az biztos, hogy a termékfejlesztési terveket alaposan újragondolják. A VW márka vezérigazgatója, Herbert Diess talányosan arról beszélt, hogy új fókuszpontot kell találni a kínálatnak. Az alighanem azt jelenti, hogy a kis hasznot, vagy épp veszteséget hozó modellváltozatok, illetve rétegmodellek fejlesztésére kevesebbet költhet a márka. Viszont nagyobb hangsúlyt kap a konnektoros hibrid és elektromos autók fejlesztése. Ennek az irányzatnak az egyik képviselője lehet a Phaeton utódja, amelyből biztosan készül tisztán elektromos változat.

A dízelmotorok persze nem tűnnek el egyik napról a másikra a VW csoport kínálatából, viszont a cég egyik törekvése, hogy a lehető legrövidebb időn belül felszereljék az összes dízelmotoros modelljüket SCR katalizátorokkal. Ez a jelenleg elérhető leghatékonyabb megoldás, amely AdBlue adalék segítségével csökkenti a kipufogógáz nitrogén-oxid tartalmát. Eddig igyekeztek megspórolni ennek a beépítését olcsóbb motorjaikhoz, de úgy tűnik, a dízel-botrány meggyőzte a VW vezetését, hogy ebben az esetben a drágább megoldás lesz a kifizetődőbb.

A Handelsblatt híre szerint a VW mintegy 3 milliárd eurót szeretne megspórolni a beszállítói szerződések felülvizsgálatával is – magyarul alacsonyabb árakat igyekeznek kialkudni a beszállítói hálózattól, továbbhárítva ezzel a dízelbotrány költségeinek egy részét. Persze ha minden költségcsökkentés maximálisan hatékony lesz, akkor is valószínű, hogy legalább egy veszteséges éve lesz a VW összes márkájának. Német újsághírek szerint házon belül jelenleg mintegy 40 milliárd euróra becsülik a botrány közvetlen költségeit, és alighanem 2016-ban kell majd kifizetni ennek az összegnek a nagy részét.