A kerekekre is légterelő kerülhet?

2015.10.20. 06:15

A gumiabroncs aerodinamikai szempontból nem valami szerencsés formájú, de jobb nem lévén eddig jobbára mindenki elfogadta ezt a tényt. A Yokohama gumigyár azonban érdekes kísérletekbe kezdett az oldalfalon kialakított ferde légterelőkkel.

yoko aero

A japán kutatók vagy három éve kísérleteznek efféle megoldásokkal, de csak nemrégiben jutottak komolyabb számítástechnikai háttérhez egy japán egyetem jóvoltából. Így leszimulálhatták többféle léterelő-forma és elrendezés hatását, míg a képeken látható ferde élekhez nem jutottak. Állítólag ezek révén csökkenthető valamelyest a légellenállás, sőt, a futófelület alsó felén keletkező felhajtóerő is. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez a csökkenés vajon mekkora mértékű, és hogy ezért megéri-e az új kialakítást bevezetni a széria-gumikon is.

Állítólag már készültek prototípusok, amelyek közül néhány a Tokiói Autószalonon is látható lesz. Nyilván azon is sok múlik, hogy a közönség mit szól az újításhoz, hisz olyasmibe, ami nem tetszik a lehetséges vásárlóknak, akkor sem feltétlen érdemes nagyobb összeget fektetni, ha egyébként bizonyított a hasznossága. Ám egyelőre az sem egyértelmű, hogy a légterelők okoznak-e érzékelhető változást az autók fogyasztásában, dinamikájában, vagy bármely egyéb tulajdonságában.