Megnézheti, milyen lesz az új Volvo kombi

2015.10.20. 11:10

Az S90 után a V90 formáját is 1:43-as méretarányban láthatjuk először. Elegáns és visszafogott, öltönyhöz hibátlanul passzoló modellnek tűnik az új kombi, amelyet nyilván a V70 sorozat utódának szánnak.

Úgy tudjuk, a fotókat az egyik makettgyári munkás készítette, aki korábban az S90-ből is hazalopott néhány példányt, és most a a V90-esel is elkövette ugyanezt. Egyébként megszokott dolog, hogy a makettgyártók még a bemutató előtt megkapják egy-egy modell tervrajzait, hogy a premier idejére legyárthassák az adott modell kicsinyített másolatait, de a makettgyártók általában nagyon vigyáznak rá, hogy ne forduljon elő efféle kiszivárogtatás. Ám úgy néz ki, a Volvo nem a megfelelő vállalatot bízta meg a makettek legyártásával. Ez persze azt is jelenti, hogy az S90 és a V90 bemutatója sincs már nagyon messze – valószínűleg a következő szűk fél évben mindkét modellt megismerhetjük életnagyságban is.

Abban az értelemben persze nem nagy meglepetés a két készülő Volvo modell, hogy formájuk az XC90-essel megkezdett szuperkonzervatív stílust követi, műszaki szempontból pedig a már ismert szabvány-megoldásokra épül, azaz a szabványos SPA platformra épül, és kizárólag négyhengeres, kétliteres, turbós motorok kerülnek az orrába. Kérdéses persze, hogy a V90-ből is készülhet-e magasított változat, amilyen az XC70 volt, és ha igen, mi lesz a neve, hisz az XC90 már foglalt.