Jöhetnek a kínai Teslák

2015.10.24. 14:08

A kínai gyártás lehetőségeit fontolgatja a Tesla. A vállalat ügyvezetője, Elon Musk szerint ezzel a lépéssel jelentősen csökkenthetnék az autóikkal kapcsolatos költségeket az ottani piacon. Ez egyrészt olcsóbbá is tenné a Teslákat a Távol-Keleten, másrészt pedig nagyobb hasznot tudnának termelni.

A helyi hatóságokkal már a tárgyalásokat is megkezdték, a kínai szabályozás értelmében azonban partnert is kell találniuk az országban, akivel közös vállalkozást hoznak létre a gyártásra. Bár konkrétumok még nincsenek, Musk szerint jól haladnak az egyeztetések. A cégvezető olyannyira optimista, hogy szerinte már két év múlva legördülhetnek az első kínai Teslák a gyártósorról.

Ha a becslések szerint ennek köszönhetően valóban harmadával tudják csökkenteni autóik piaci árát, az nagy lökést adhat. Jelenleg ugyanis nem mondhatjuk azt, hogy a Model S-t vinnék, mint a cukrot. Szeptemberig összesen 3025 darabot sikerült eladni, igaz a negyedévekre bontva növekvő tendenciát láthatunk.

Ha már Tesla és Kína: a Model S nem kerülhette el a sorsát. Már idén nyáron megjelent az első távol-keleti koppintás, a Youxia X.