Kész a Honda háromhengeres turbómotorja

2015.10.27. 11:53

A Honda most vált turbómotorokra: a Civic Type-R kétliterese után az új amerikai Civicben bemutatták az 1,5 literes turbómotort, és végül az ezres háromhengeresről is lehullt a lepel. Ez utóbbi gyakorlatilag az eddigi 1,6 és 1,8 literes szívómotorokat váltja a Civicben, de érthető módon csak a következő modellváltáskor, 2017-ben. Viszont a motor készen van, ezért a Honda megmutatta egy aktuális Civicbe építve.

Ahogy a Hondától megszokhattuk, kis mérete ellenére az új turbómotor is meglehetősen igényes megoldásokat tartalmaz. Közvetlen benzinbefecskendezést, két vezérműtengelyt, változó időzítésű és a szívóoldalon változó szelepnyitási mélységű szelepvezérlést és nátrium-töltésű kipufogószelepeket alkalmaznak benne. Kifejezetten érdekes, hogy a turbómotoroknál szokatlanul magas, 10:1-es sűrítési viszonyt tudtak elérni a japán mérnökök. A végeredmény 130 lóerő csúcsteljesítmény, és 200 Nm maximális nyomaték, azaz az új motor 12 lóerővel gyengébb, de 27 Nm-rel nyomatékosabb, mint az 1,8 literes szívómotor, amelynek az utódja lesz.

Aki próbálta az új motort, azt mondta, a karaktere dízelesen nyomatékos, egyáltalán nem pörög szívesen – a percenként 5700-ra állított fordulatszám-korlátot nem nagy öröm vele elérni – és egyelőre valamivel nyersebb járásúnak tűnik, mint a Ford ezres Ecoboostja. A fogyasztási adatok viszont ígéretesek: a gyáriak szerint megfelelő stílusban vezetve akár 3,6 liter benzinnel is megtehető 100 km. A Hondának azonban még bőven van ideje finomítani a motoron és a zajszigetelésen, hisz az európai Civic következő generációja, és vele ez az új motor csak 2017-ben kerül piacra.

Mintegy mellékesen azt is elárulták, hogy az 1,5 literes turbómotor, amely az amerikai Civicben talán már az idén kapható lesz, még erősebb, mint gondoltuk: 201 lóerőt és 260 Nm csúcsnyomatékot ad le, ami kifejezetten sportos dinamikát sejtet.

Egyetlen lényeges kérdést hagyott nyitva a Honda a következő Civic-kel kapcsolatban: nem tudni, mivel szándékoznak kiváltani a korosodó 1,4 literes alapmotort. Nem kizárt, hogy később készül az ezres háromhengeresből egy visszafogott teljesítményű változat – 90-100 lóerőnél nem kell több az alapkivitelnek – de olyat is hallottunk már, ami egyébként kevésbé valószínű, hogy az 1,5 literes négyhengeresből készül turbó nélküli kivitel a korábbi alapmotor kiváltására. Akárhogy is, a jövő év második fele előtt aligha derül ki, melyik megoldást választják.