Már jövőre jön az új VW Golf?

2015.10.30. 12:17

A brit Autocar értesülései szerint a szokatlanul rövid modellciklus oka elsősorban a szabványos MQB platform egyszerűsítésének szándéka, amely olcsóbbá tenné a gyártást. De úgy tűnik, lesz olyan újítás is, amely ennél közvetlenebbül érinti a vásárlót, például egy új, megfizethető hibrid hajtáslánc bemutatása.

Meglepőnek tűnhet, hogy az aktuális Golfot ilyen gyorsan lecserélik, de már az előző generáció sem töltötte ki egészen az öt évet. Úgy tűnik, a Golf eladásai elég erősek ahhoz, hogy a rövidebb modellváltási periódus mellett is megtérüljön a fejlesztési költség, miközben a VW a testvérmodelleken, a Seat Leonon és a Škoda Octavián ugyanekkor csak egy komolyabb frissítést tervez elvégezni. Persze ez is inkább tálalás kérdése, lehet, hogy a Transporter esetéhez hasonlóan a VW itt is egy komoly modellfrissítést próbál eladni modellváltásként.

Ennél talán még érdekesebb a hír, hogy a nyolcas Golfhoz a VW állítólag egy új típusú, megfizethető enyhe hibrid hajtást fejlesz. A cél a valós 4 literes fogyasztás elérése, méghozzá dízelmotor nélkül, mivel a tiszta dízelekkel egyes piacokon valószínűleg hiába próbálkoznának a következő években a dízel-botrány mellékhatásaként. A rendszer állítólag a hagyományos, 12 voltos elektromos rendszer leváltására tervezett, általános célú, 48 voltos villamos hálózatot használja, és egy kis teljesítményű, kombinált indítómotor-villanymotor-generátorral, valamint egy elektromos feltöltővel segíti a benzinmotor hatékonyabb működését. Úgy tudjuk, a Golfban az egyliteres háromhengeres VW motorral használnák majd.

Ez a megoldás valószínűleg mind fogyasztásban, mind előállítási költségben versenyképes egy korszerű Euro6-os dízelmotorral, mivel nem igényel sem drága, nagy kapacitású Li-ion akkumulátort, sem nagy teljesítményű villanymotort. Ugyanakkor rendelkezik a hibridek legfontosabb előnyeivel: képes energia-visszanyerésre lassításkor és a teljesítmény növelésére egy-egy gyorsítás erejéig.

Az ötlet gyenge pontja a 48 voltos elektromos rendszer lehet, amely egyelőre nem szabványos, bár lehet, hogy addigra ez a gond is megoldódik, mivel számos beszállító épp a következő hónapban tart egyeztetést Düsseldorfban, ahol épp az új elektromos rendszer egységesítése lesz a téma.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.