Még mindig fejlesztik a 60 éves Chevy V8-ast

2015.11.04. 15:22

Bár az új autókban Észak-Amerikában is egyre kevésbé divat a nyolc henger, a General Motors még a kész autókban rég nem kínált 5,7 literes small block V8-ast is továbbfejlesztette. A ZZ6 jelzésű motor megkapta a Corvette LS motorjainak előremutató megoldásait, így az új változat többet tud, mint bármelyik elődje.

A ZZ6-ost elsősorban tuning-projektekbe szánják, olyan átépített autókba, amelyekben eleve valamiféle régebbi small block V8-as volt, de vagy tönkrement az eredeti motor, vagy több teljesítményt szeretnének az építők. Bár az idén hatvan éves alapkonstrukción nem változtattak, de átdolgozták a vezérlést, az égésteret és számtalan egyéb részletet, így hoztak ki az ősi alapokból 405 lóerőt és 550 N maximális nyomatékot.

Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy a GM ilyesmibe fektet, de a Chevrolet small block máig az egyik legkedveltebb motor sportos átépítésekhez. Egyrészt igen tömör felépítése miatt kedvelik, amely miatt számos, eredetileg négyhengereshez tervezett autóba is beépíthető, másrészt tartós, komoly háttéripar kínál hozzá lényegében mindent, és persze módosítás nélkül becsavarozható bármelyik korábbi small block helyére. Maga a GM sem csak a blokkot árulja, van hozzá illesztett hatfokozatú kézi váltójuk is. Az igényeket ismerve a GM kétféle változatot is kínál a ládás V8-asból: kérhető azonnal indítható kiépítésben, vagy üzemanyag- és szívórendszer, légszűrő, generátor és indítómotor nélkül is, ha ezeket eleve valamilyen tuning-alkatrésszel tervezik pótolni a megrendelők. Aki ezer lóerős kompresszoros autót akar építeni vele, annak nem kellenek ezek a gyári alkatrészek.

Természetes, hogy a ZZ6 bemutatóját Las Vegas-ban, a SEMA Show-n tartották, ahol mindenki részt vesz, vagy legalább látogatóként jelen van, aki az amerikai tuning-iparban számít. A vásárlóik zöme mindenképp ebből a körből kerül majd ki.