Készüljön, vasárnap korlátozzák a fővárosi autóforgalmat

2015.11.07. 18:54

A fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedésének tilalmát rendelte el Budapest területén vasárnapra Tarlós István. A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint csütörtökön, majd pénteken is meghaladta a kisméretű szállópor napi átlageredménye a riszatási küszöbértéket. Ha csak vasárnap hajnalig nem javul drasztikusan a helyzet, a tiltás reggel hat órakor életbe lép és további intézkedésig minden nap reggel hat órától este tízig tart majd.

A fekete matricás autók közlekedési tilalma a főváros közleménye szerint nem terjed ki majd az M0-s Budapesten áthaladó szakaszaira, továbbá Nagykovácsi és Remeteszőlős átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Szépjuhászné útja – Budakeszi út – Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Nagyrét utca – Máriaremetei út – Hidegkúti út – Budapest közigazgatási határa. Aki a tiltás ellenére fekete matricás autójával a főváros egyéb útjaira hajt szabálysértést követ el, és százötvenezer forintig terjedő bírságot kaphat.

Ahogy az Index is írja, a kisméretű szálló por azért veszélyes különösen az egészségre, mert - a nagyobb porrészecskékkel szemben - lejut a mélyebb légutakba és baktériumok, vírusok, gombák, valamint toxikus anyagok szervezetbe jutását segíti elő. Értelem szerint a légúti és keringési betegségben szenvedők, a csecsemők, a gyermekek és az időskorúak, valamint az aktív és passzív dohányosok különösen veszélyeztetettek.