2015.11.08. 17:31

A tuktuk számos ázsiai országban fontos közlekedési eszköznek számít, taxiznak is vele. Néhány évvel ezelőtt nekünk is lehetőségünk volt kipróbálni az egyébként európai találmányt. Elsőre nem is gondolnánk, hogy bármilyen világrekordot veszélyeztetni lehetne vele, noha léteznek már elég extrém változatok is.

A 27 éves indiai Jagathish M a fejébe vette, hogy ő márpedig bekerül tuktukjával a Guinness-rekordok könyvébe. Ehhez az ügyesség mellett szüksége volt arra is, hogy megtalálja a megfelelően elvont kategóriát: a motoros triciklivel való kétkerekezés távolsági világcsúcsának futott neki sikerrel.

Közel nyolcvan kilométer per órára gyorsított fel, mielőtt az egyik kereket gyors manőverezéssel sikerült a levegőbe emelnie. Ezt követően 2,2 kilométeren keresztül le sem tette azt, ezzel pedig elérte célját. A rekordok könyvének 2016-os kiadásában szerepelhet majd a neve, ezzel pedig eredményre vezetett a kitartás és a kemény munka.

Jagathish ugyanis már gyerekkora óta sokat gyakorol. Először motorral csinált különböző trükköket, aztán három kerékre váltott. A taxizással töltött munkanapok után sem pihen, hanem inkább gyakorol, sokszor éjszakába nyúlóan próbálgatja a különféle mutatványokat.