Megmutatták a legújabb Mercedest

2015.11.13. 16:37

Ritkán tesz jót egy autónak a modellfrissítés, hisz általában stílusidegen részleteket erőltetnek az amúgy egységes formatervbe, de az SL-nek ezúttal jót tett az átdolgozás. A kemény tetős roadster az új orral még akkor is erősebb egyéniséget kapott, ha amúgy pont ezzel tudták közelíteni a Mercedes aktuális stílusához.

Az új orr-rész egyértelműen az AMG GT stílusát tükrözi: olyanok a fényszórók, és az új hűtőmaszk is, bár ez a vonalvezetésével alaposan kilóg a Mercedes hagyományból: ez az első szériamodell, ahol a hűtőrács nem felfelé, hanem lefelé szélesedik – ha jól megnézzük, pontosan a fordítottja a korai SL generációkon használt formának. Ami igazán meglepő, hogy az az új orr lágyabb vonalaival kivételesen jobban illeszkedik az autó egészéhez, mint a korábbi, élesebb-szögletesebb stílusú. Meg mernénk kockáztatni, hogy az SL ismét szép lett, így talán visszanyer valamit a korábbi generációk népszerűségéből.

Az SL-nek mindennél többet ártott, hogy ma már vannak sokkal gyorsabb, sportosabb Mercedesek, miközben a 2000-es évek közepéig egyértelműen ez volt a legdinamikusabb modell a kínálatban – talán a frissítéssel sikerül néhány korábbi tulajdonos számára ismét vonzóvá tenni a nagy kétülésest. Műszaki szempontból egyelőre egyetlen újdonságot emeltek ki: az SL is megkapja a kilencfokozatú automata váltót, és azt mondják, a motorjai is erősebbek lesznek mint korábban, bár miután minden motor turbófeltöltéses, ezekből kihozni még néhány további lóerőt leginkább szándék dolga.

Elképzelhető persze, hogy akadnak még érdekes részletek a típussal kapcsolatban, de a Mercedes egyelőre meglehetősen szűkszavú, de biztos, hogy a jövő heti bemutató során minden részletre fény derül.