A Citroën újra a raliba készül

2015.11.19. 16:32

A Citroën, amely 2004 és 2012 között unalomba fullasztotta a rali-világbajnokságotkét éve lényegében kiszállt a küzdelemből, de már a visszatérését fontolgatja. 2017-ben változnak a szabályok, és azt a szezont már versenyképes technikával szeretnék elkezdeni a franciák.

Az egyértelmű volt, hogy miután a DS külön márkává válik, a DS3 már nemigen versenyezhet a Citroën színeiben – és mára, fejlesztés híján nem is igazán versenyképes a VW Polókkal szemben – de mindenki meglepetésére a franciák mégsem adják fel a költséges szakágat. A túraautó-világbajnokságon taroltak a C-Elysée versenyváltozata révén, de úgy tűnik, a 2017-es szezon új szabályai meghozták a kedvüket a WRC-hez való visszatéréshez. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik autót választják a versenygép alapjául – talán a C3 utóda lenne tökéletes a méretei alapján – addigra talán meg is érkezik, hisz a jelenlegi modell már a hatodik évét tölti az idén – de más modellek is szóba jöhetnek.

Az új szabályok szélesebb, látványosabb és könnyebb versenygépek építését engedik meg, sőt, visszahozzák a komplikált elektronikus differenciálművek használatának lehetőségét, de nem ez lehet a rali csúcskategóriájának egyetlen vonzereje a Citroën számára. A 2017-es szezonban komolyabb ellenfelek ellen küzdhetnek, és nyerhetnek, mint bármikor korábban: a Volkswagen és a Hyundai mellett rajthoz áll a Toyota is, három ilyen nagy név ellen győzni pedig óriási lehetőség a francia márka számára.