Januárban jön az új csúcs-Volvo

2015.11.21. 06:42

A Volvo az XC90-essel kezdte meg kínálata teljes megújítását, de hamarosan megérkezik a második modell, amely már az új padlólemezre, az új formatervezési stílust követve készül, az új szabvány motorcsalád felhasználásával.

A gyártó most két előzetes vázlatot mutatott, amelyeken csak az autó profiljának, illetve hátuljának körvonalai látszanak, de egész pontos elképzelésünk lehet róla, hogy milyen lesz a korábban kiszivárgott makett-fotók alapján. Az S80-as utódjának szánt modell egyszerű, de kellemes arányú, elegáns autónak ígérkezik. A műszaki alapjait ugyanaz az SPA platform adja, amelyre az XC90 is épül, és ugyanazok a szabványos kétliteres, négyhengeres, turbós benzin- és dízelmotorok kerülnek az orrába. A méreteit egyelőre nehéz felmérni, de valószínű, hogy valamivel nagyobb lesz az elődjénél – valahová a Mercedes E és S osztály közé várhat, bár presztízsben inkább az előbbihez lesz mérhető a tervezők szándéka szerint - a Volvo több alkalommal egyértelművé tette, hogy nem tervez fényűző, sokhengeres elnöki autót építeni.

A vázlat mellé egyetlen információt cseppentettek a svédek: a bemutató helyszíne a Detroit Motor Show lesz, amely a sajtó számára 2016 január 11-én nyitja meg a kapuit, a közönség pedig 14-étől látogathatja. Valószínű, hogy Európában tavasszal mutatják be az új nagykocsit, és szinte biztos, hogy minden nagyobb piacon kaphatóvá válik még a jövő év folyamán. Valószínű, hogy nem sokkal a szedán után a V90 kombi is bemutatkozik.