Brit vezetéssel tér vissza a Wiesmann

2015.11.22. 13:39

A tavalyi csőd után úgy fest, még nem jött el a vég Németország egyik legfurcsább autógyártója, a Wiesmann számára.

A Wiesmann tavaly még gyártott aktuális modellje, a GT MF 4
A Wiesmann tavaly még gyártott aktuális modellje, a GT MF 4

A Wiesmann egy nagyon szűk ízléskultúra szeretett autója, mely 1988 óta gyárt szinte azonos formával, az 50-es, 60-as évek sportautóinak formai jegyeivel ellátott autókat BMW-től kapott technikára. A jellemzően könnyűszerkezetes, nagy motorokkal szerelt modelljeiket manufaktúraként, kis darabszámban készítették 24 éven át, mígnem tavaly beütött a csőd. Azóta nagy volt a csönd, de most úgy hírlik, a Wiesmann pénzügyi rendezésében felperesként érdekelt britek nem tapossák földbe a céget, sőt, inkább talpra állítják. Berry és Anita Tatalovic erről állítólag már alá is írták az ehhez szükséges szerződéseket, így új irányítás alatt, de folytatódhat a termelés.