Porsche-alázó Trabant, Lengyelországból

2015.11.24. 15:25

Ez az a Trabant, amiről biztosan sokan álmodtak, viszont megvalósítani keveseknek sikerült. Egy olyan gép, amellyel csuklóból alázható a legtöbb nagyképű BMW és Mercedes, akár az autópályán is.

Az autó 1.1-es Trabantként kezdte a pályafutását, és jelenlegi gazdája 14 éve vásárolta. Az hamar eldőlt, hogy az ősi Polo motor negyven lóereje nem lesz elég, de a késői Trabik egyik előnyös tulajdonsága, hogy viszonylag egyszerűen beleépíthetők az eredetinél nagyobb Volkswagen motorok. Így hamar 1,3, 1,8, majd 2 literes négyhengeres került az ezeregyszázas helyére. Ám Arek, a lengyel megszállott még ennél is többet szeretett volna. 2013-ban jött szembe a nagy lehetőség egy törött, de műszakilag nagyrészt épen maradt Audi TT formájában: az 1,8 literes, 20 szelepes turbómotor kiváló tuningolhatóságáról ismert, az összkerék-hajtás miatt pedig a teljesítmény átvitele sem okozhatott többet gondot.

Az átalakítás során persze sok Trabant jellegzetesség elveszett, például a 700 kilós autó 1120 kilósra hízott az átalakítások nyomán, igaz a motor a turbónyomás 1,45 barra emelésével 270 lóerős lett. Nem csoda, hogy úgy megy, mint a jobb sportkocsik: 4,5 másodperc alatt eléri a százas tempót, 15,5 másodperccel az indulás után pedig már 200-zal száguldhat, ha szükséges. Mindehhez persze nem lettek volna elegendőek a gyári fékek és a 145-ös Pneumantok: a gép 16 hüvelykes felniken és 195/45-ös gumikon közlekedik, és az Audi fékei kerültek bele, elöl 312, hátul 256 mm-es tárcsákkal.

Az egészben az a szép, hogy ezzel együtt is megmaradt a Trabant karakterének nagy része, messziről csak a metálbarna fényezés, és a furán szellős hűtőrács jelzi, hogy ez itt nem egészen a gyári autó. Így még mindig meg lehet lepni néhány, papíron gyorsabb autót egy-egy kövér gázadással. De hát mi másra lenne jó egy Trabant Turbo Quattro?

Forrás: autoforum.cz