2015.11.28. 10:51

A németországi Meyer-Hentschel Intézettel fogott össze a Ford, hogy közösen megpróbálják visszaszorítani az ittasan, vagy kábítószeres befolyásoltság alatt vezetők számát. Olyan felszerelést állítottak össze, amely többek közt a marihuána, az LSD, a heroin és a kokain hatásait is képes szimulálni.

A szett részét képezik csuklóra és bokára rögzíthető súlyok, amelyek a reakcióidő lassulását hivatottak utánozni. A nyakra, térdre és könyökre kerülő eszközök tovább lassítják a mozgást, a speciális szemüveg pedig a kábítószer-fogyasztás után tapasztalt látászavarokat, bevillanó fényeket biztosítják. Mindemellett fejhallgatón keresztül zajokat is kapunk a figyelem elterelésére.

A teljes készletet a Ford bevonja Driving Skills for Life elnevezésű oktató-megelőző programjába is, amely eddigi működése során félmillió embert ért már el világszerte. Mindez azért lehet különösen fontos, mert az NHTSA (lényegében az Egyesült Államok közlekedési hatósága) adatai szerint a halálos balesetek 18 százalékában szerepet játszik az alkohol-, vagy kábítószer-fogyasztás.

Egyes kutatások szerint a marihuána például duplájára növeli a balesetek kockázatát. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordítanak azokra az államokra is, ahol legalizálták annak fogyasztását. Laboratóriumi körülmények között pedig alkoholos és drogos befolyásoltság alatt álló alanyokat ültetnek szimulátorba, hogy tanulmányozzák viselkedésüket.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.