A legek roadstere lett a McLaren 675LT Spider

2015.12.04. 18:22

Aki lemaradt volna a limitált példányszámú 675LT-ről, annak a McLaren készült egy újabb ötszáz darabos szériával – ezúttal nyitott tetővel.

A britek most sem fejlesztettek új motort, a 675LT Spider is a 3,8 literes duplaturbós egyen-V8-as 675 lóerős változatát használja. Nem is volt szükség nagyobb teljesítményre, hiszen a mérnökök jól sakkoztak az elhagyott tető miatt szükséges plusz merevítésekkel.

A Spider változat mindössze 40 kilóval nehezebb a kupénál (1270 kg), így a gyorsulása is maradt 2,9 másodperc 100 km/h-ra. Ezzel a 675LT Spider lekörözte az eddigi csúcstartót, a Ferrari 488 GTB Spidert. A száguldás 326 km/h-ig tarthat, amivel az olaszok modelljét ismét leelőzi, a minap bemutatott Porsche 911 Turbo S Cabriolettől viszont elmarad.

A 11,6 literes átlagfogyasztás persze aligha érhető el az említett értékek hajszolásával, és a tető nyitásához sem árt lassítani: 30 km/h-s sebességig dönthetünk, hogy nyitott vagy zárt utasteret szeretnénk.

A 2016 nyarára ígért 675LT Spider ára sem mindennapi. Bő 372 ezer dolláros (átszámítva 107 millió forintos) árával a jelenleg megvásárolható legdrágább McLaren.