Jöhet a Tesla-gyilkos Porsche

2015.12.04. 17:43

Korábban azt feltételeztük, hogy az ősszel leleplezett Mission E tanulmány a Porsche Panamera második generációjának előfutára, de most úgy néz ki, tévedtünk. A cégvezetés áldását adta – az első, elektromos hajtású Porsche kifejlesztésére, a Mission E tanulmány alapján.

Várható volt, hogy előbb-utóbb valamelyik nagyobb autógyártó megpróbál komoly riválist fejleszteni a Tesla Model S-szel szemben. A Porsche mögött a VW csoport, az iparág egyik óriása áll, azaz a pénz, a tapasztalat és a mérnöki kapacitás is adott ahhoz, hogy a márkához méltó minőségű és dinamikájú elektromos modellt fejlesszenek. Összesen 700 millió eurót költenek el az új modellre, és mintegy ezer munkahely keletkezik az új típus kapcsán.

A Mission E tanulmány az adatai alapján a Tesla erős ellenfele lehet: villanymotorjainak összteljesítménye 600 lóerő, 3,5 másodperc alatt érheti el a százas tempót, a maximális hatótávolsága pedig 500 km. Emellett tartalmaz néhány előremutató megoldást, amilyen a drótnélküli töltés lehetősége, illetve az új gyorstöltő-rendszer, amellyel az akkumulátor feltöltése 80%-ig csupán 15 percet venne igénybe.

A Porsche vezetése egyértelműen a márka jövőjét látja a Mission E szériaváltozatában, és ahogy a villanyautó-piac most kinéz, nem is lehetetlen, hogy van esélyük ennek a divathullámnak a meglovagolására. A fejlesztés persze még éveket vesz majd igénybe – pontos határidőt még nem mondtak, de egy ilyen döntés után a sorozatgyártás beindításáig legalább két év biztosan eltelik – azaz addig még sok minden változhat. Az viszont egyértelmű, hogy a Tesla eladásainak gyors növekedése lassan meghozta a nagyobb autógyártók étvágyát is, így néhány éven belül nagyon komoly verseny alakulhat ki a prémium-villanyautók piacán.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.