Ennél stílusosabban nem lehet építkezni

2015.12.13. 07:14

A Subaru egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy az amerikai részleg központját átköltözteti. Továbbra is New Jersey államban maradnak, csak éppen Cherry Hillből Camdenbe teszik át székhelyüket. Az alapkőletételhez és a földmunkák megkezdéséhez pedig igazán stílusosan egy Outbacket szereltek fel tolólappal.

Igen nagy ünnepséget kerekítettek egyébként, amelyre elvitték a márka elmúlt ötven esztendejének számos jelentős modelljét. Az Egyesült Államokban ugyanis éppen öt évtizede vannak jelen, noha hivatalos márkaképviseletük csak 1968-ban jött létre. Jelenlegi helyüket 1986-ban vették birtokba, azonban mára már kinőtték.

Az új helyen kétszer akkora területet kapnak, mint a mostani. Egy 23 ezer és egy hétezer négyzetméteres épületben összesen hatszázan dolgoznak majd. A beruházás mintegy 118 millió dollárból, átszámolva 34 milliárd forintból valósul meg, a tervek szerint 2017-re lesz kész az új központ.

New Jersey egyébként is népszerűnek számít az autógyártók körében. A Volvo Rockleigh, a Mitsubishi Swedesboro, a BMW Woodcliff Lake, a Jaguar Land Rover pedig Mahwah városából irányítja az egyesült államokbeli munkafolyamatokat.