Egy év börtönt ért a Bugatti-áztatás

2015.12.16. 17:12

Tavaly állt bíróság előtt először az a férfi, aki készakarva egy sekély tóba hajtott egy Bugatti Veyronnal. Egy arra járó autóból azonban filmre vették az esetet, így kiderült, hogy nem egy alacsonyan repülő pelikán miatt rántotta félre a kormányt.

Andrew Lee House még 2009-ben próbálta lehúzni a biztosítót: eleve viszonylag olcsón, egymillió dollárért jutott az autóhoz, amely újonnan mintegy 1,6 millióba került, majd 2,2 millió dollárra biztosította. Ez után igyekezte megrendezni a balesetet, de balszerencséjére valaki filmre vette az esetet. Ezek után kezdődött a ködösítés: beszélt alacsonyan repülő pelikánról és megbokrosodott mobiltelefonról, ami hamar tarthatatlan helyzetbe hozta a Bugatti-gyilkost a hatóságok előtt. Hiába volt a pusztítás – pedig még a motort sem állította le, így vizet szívott és használhatatlanná vált a W16-os – a biztosító is visszakérte a pénzét, és már csak az volt a kérdés, hogy milyen büntetést szabnak ki rá.

A héten ez is kiderült: egy év és egy nap börtönt kap, és további három évig felügyeli majd a tevékenységét a hatóság. Ez persze szinte semmi ahhoz képest, hogy biztosítási csalásért elvileg akár húsz évet is kaphatott volna, de az az érzésünk, ahhoz épp elég, hogy a luxusautó-bontós üzletnek, amelyből House eddig élt, vége legyen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.