Közönséges Range Roverért 173 milliót

2015.12.17. 13:13

A Bonehams árverezte el a kétmilliomodik Land Rover Defendert, amelyért hihetetlen pénzt adtak a licitálók. És ez jó, mert a bevétel teljes egészében jótékony célra megy.

Aki megvette a kétmilliomodiknak legyártott ős-Land Rovert, aligha csinált jó üzletet. Az autó ugyanis – a sorozatszámától és néhány más részlettől eltekintve – egy közönséges Defender, olyan, amilyet 25 265 angol fontért kapni a kereskedésben.

Igaz, már nem sokáig, de még a gyártás napokon belül várható leállítása után is biztosan lehet majd kapni újszerű példányokat az új árnál nem sokkal drágábban. Így aztán nem könnyű megindokolni, hogy miért fizetett valaki 400 ezer fontot – durván 173 millió forintot – ezért az egy darabért. Az árverés persze épp erre van – a licitálók egymást hajtják bele ésszerűtlen ajánlattételekbe – de szemtanúk szerint a 200 ezer fontot nagyon hamar elérte a licit, hogy aztán még ezt az összeget is megduplázza.

Ez persze afféle adakozásnak is felfogható, hisz az összegen a Vörös Kereszt és a Vörös Félhold, valamint az állatvédelemmel foglalkozó Born Free Foundation osztozik, azaz az utolsó pennyig nemes célra fordítják.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.